A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mihalik Enikő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mihalik Enikő. Összes bejegyzés megjelenítése

Marie Claire Címlapok!

A mai nap folyamán jelent a Marie Claire elsősorban nőknek szánt magazin legfrissebb száma.Az újságot 3 címlappal lehet beszerezni.A címlapokon 3 igen nagy világsikernek örvendő magyar modell látható : Ebergényi Réka , Srej Zsófi és Mihalik Enikő személyében.A lányok az újságnak egy-egy interjút is adtak, s pár fotó is készült róluk!

Az ember egye azt, amit megkíván. Én például, ha tehetem, a csabai kolbászt tüntetem el legelőször a hűtőből” – emlékszik vissza egy gyakori otthoni jelenetre a világ aktuálisan legnépszerűbb sztármodellje. A legrangosabb lapok versenyeznek érte, Anna Wintour, az amerikai Vogue főszerkesztője személyesen is fogadja, de Enikő a legjobban otthon érzi magát, Békéscsabán, ha a szülei és a nagymamája, Éva közelében lehet.
Mindössze 15 éves volt, amikor Horváth Ilona felfedezte a világnak az akkor még a békéscsabai bevásárlóközpontban a barátnőjével sétálgató Enikőt. Első körben portfólió készült, majd a kecskeméti Elite Modell Look verseny díja, aztán világkarrier. Enikő szerint lehet jó alakod, lehet szép, különleges arcod, ha nem vagy elég nyitott és sokoldalú, akkor akár csomagolhatsz, és mehetsz is, sehol nem lesz rád szükség. Sikerének titka szokatlanul szép arcán kívül talán annak is köszönhető, hogy mindig nevet, viccelődik, és mintha egyfolytában csak a rosszaságon járna az esze. A fotózások szüneteiben például előfordult, hogy félmeztelenül szaladgált, de ha csak teheti, évődik egy kicsit a stáb tagjaival. Mindenki igazi szeretnivaló rosszcsontként emlegeti Enikőt egy-egy közös munka után.
Élete első nagy bemutatója, a Chanel-show előtt izzadt a tenyere, de bátran vállalja, hogy megszámlálhatatlan bemutatóval a háta mögött máig minden fellépése előtt rettenetesen izgul. „Attól tartok, hogy megbotlom. Egyszer már meg is történt, hogy elcsúsztam a kifutón, ami nem is csoda, emlékszem, fekete homokkal szórták fel a színpadot, azon nem is lehetett rendesen végigmenni.” A világ legfoglalkoztatottabb modellje szíve szerint a ?90-es években élne és dolgozna modellként, mint mondja: akkor még a nő volt az első helyen, amíg ma már a ruha.

[exkluzív] A szupermodell csak nekünk blogol!

Magyarország legismertebb modellje, Mihalik Enikő pár hónapja egy blogot vezet az interneten, melyet természetesen a magyar rajongóinak küld elsősorban. A Celebrity-Exposed mostantól kezdve minden bejegyzéséről be fog számolni, s így Enikőt egy kicsit közelebb hozzuk nektek. :)
"Már a nap kezdetén is hoztam a formámat...Zuhanyzás közben mostam a fogam, mint mindig, de valamiért ma reggel úgy döntöttem, beledörzsölöm a szám körül lévő fogkrémet a szemembe. Persze nem direkt. Egyszerűen csak elfelejtettem lemosni mielőtt az arcomat leöblítettem volna. Ugráltam, üvöltöttem és próbáltam kimosni a szememből a mentolt, ami később úgy kiszárította a szememet, hogy külön örültem a napszemüvegnek, amit a Jason Wu show-n viseltem.
Találkoztam Zsófival, csináltunk egy közös képet csak nektek :) Próbáltam Jasont is elkapni egy pillanatra,de fel alá rohangált,és sajnos nem volt ideje megállni...

A bemutató után 3 órán keresztül futkároztam válogatásokról-fittingekre, fittingekről-válogatásra, miközben az ügynökségnek nem éppen higgadtan próbáltam elmagyarázni, hogy 4 óra alatt nem tudok 7 helyre elmenni és mindenhol körülbelül fél órát eltölteni!!!

Alexander McQueen halála mindenkit nagyon megdöbbentett. Én személyesen nem ismertem, de tiszteltem a munkáját, a divatzsenik közé tartozott. Irina elsírta magát, 11 éve ismerte, nagyon jóban voltak. Ez Naomi Campbell Relief Haiti jótékonysági bemutatója után történt, ahol (ha nem tévedek) a záró ruhadarab egy McQueen kreáció volt. Ez szomorította el Irinát, ugyanakkor megtisztelő búcsú volt ez a szervezőktől.

Ezt leszámítva a show nagyon jól sikerült. Rengeteg celeb jelent meg. Szemügyre is vettem Chris Btrnt és megállapítottam; bizony, szeplős. Váltottam pár szót Alan Cumminggal (Kémkölykök), de leginkább alma túladagolásom tüneteit próbáltam enyhíteni. Igen! Hivatalosan is ki merem jelenteni, létezik almatúladagolás. Az elmúlt két napban több mint hatféle almát próbáltam ki, és valószínű, több mint 20-at ettem meg. Egyszerűen csak rám jött az almát ehetnék. Meg is voltak a következményei, de azért egész napos émelygésem és fejfájásom után, itthon még megettem egy szép Red Delicious-t, ami a konyhapulton csücsülve várta, hogy hazaérjek."

Tükröm Tükröm!

A "V Magazine" legújabb számában egy eléggé sokkoló anyagot közöl.A divatmagazin mindig is botránkoztatott sorozataival, de úgylátszik még tudnak újat mutatni.
Az újság legújabb dobása egy eléggé rémisztő fotósorozat. A fotóanyagban több szupermodell is közreműködött - köztük Mihalik Enikő magyar modell is. A sorozat témája és egyben címe is a Tükör/Mirror. A fotókon láthatjuk a modelleket tökéletesen - ahogy meg is szoktuk-, viszont a másik oldalon egy torztükörképét találunk.

A képeket Lamsweerde és Vinoodh Matadin készítette.